Wessely Tibor írja.
Nem fest kiállításra, és kiállítási „anyagot”, ami mégis összejött, maradt, összeállt, egybefestettnek mutatja magát, mert egylélegzetű. Együtt van az latolgató válogatás nélkül is. Évtizedek alatt létrehozottéletmű egységes szellemén, mesteri technikáján nincs selejtezni való, minden eleme ma és mindenkor vállalható.
Kovács élet-munkafilozófiájának itt a lényege, ez a sarkalatos pontja, ez az igazi bravúr! Megtalálta amit mondani akar, új felismerései nem tagadnak korábbiakat. Megfejthető titka: állandóság is, változás is! Képíró gyakorlata, mesterségtudása biztonságos, eminenter, nem kényszerül festés közben a kezére is ügyelni. Újabban a kódexmásoló buzgalom kerítette hatalmába, tudjuk Bogdány papagájos csendéletét, másolta-festette a Magyar Nemzeti Galériában. A másolattal muzeológusok és a festőszakma teljes elismerését vívta ki. Itt jegyzem meg, Bogdányról, Hondecoterről, Stanoverről a XVII. század angol, holland csendélet, madár, állatkép festőiről, műhelytechnikájukról nagyon sokat tud.
Passzionátus madármegfigyelő, ismerő és madarat festő. Tudja, hogy hit nélkül ne fessünk vallásos képet, bonctani és alaktani feszültség híján embert, lovat, kutyát de még madarat sem. Amit lefest, azt a megfestés előtt alaposan megismeri, ezért van, hogy az Ő világa megbízható világ. Igaz, meg gyönyörű. Minden lelki élmény látható, minden látható lehet lelki élmény, ilyen egyszerű a dolog minden kimódolt művi gondolatiság, álfilozófiák és görcsös nagyotmondás nélkül. Erazmusi bölcsesség: a balgaság dicsérete. Ezért van, hogy művészetének, profán hétköznapiak a tárgyai: a szoba. a ház, a ház meg az udvar, a kert meg az utca, a falu meg a népe, az erdő meg a folyópart, és az sem baj, hogy ezt úgy is hívhatjuk: kabinetkép, vagy intim táblafestészet. Annak van szánva. Kényszerformákba rendezett világnak, álombirodalomnak, üdvözitő sémáknak nyoma sincs semerre.
Sikeres ember, szerényen, szeretetre méltóan az. Jól és szerényen tud nyelveket. Szerényen ért klasszikus és művel modern zenét. Évtizednyi a nagyvilágban elért sikerek után sem dörömbölt a hazai akadémiák zárt kapuin. Zörgetnie sem kellett, hívták, befogadták. Jóindulattal oktat, segít pályakezdőket. Szerényen Művész és Mester.
Szentek derüjével viseli el Önmagát és barátait!
Wessely Tibor
Ifj. Imre István beszéde.
Elhangzott Vácon, a Főtér Galériában.
Tisztelt Egybegyűltek!
Az esetek többségében úgy indulunk el egy általunk többé, vagy kevésbé ismert művész új műveinek bemutatójára, hogy előre sejtjük, amit fogunk látni.
Mit is? – amit a művésztől eddig megszoktunk, és ha eme elvárásunk teljesül, már nem lehetünk csalódottak.
Itt azonban csalódás ér bennünket – kellemes csalódás! Miért? Mert Jocónál megszokott az a magas fokú kvalitás, a kellemes csalódást kiváltó többlet, pedig az, hogy a művész tudott újítani.
Látásmódja az impresszionista mesterek látásmódjával gazdagodott. Ez nem epigonizmust jelent, Jocó átírja, áthangszereli az ő világukat.
Monet vagy Renoir művészetének teljes átérzése kell ahhoz, hogy olyan kitűnő alkotásokat lássunk ott, mint a „Nosztalgia”, vagy a „Békeidő” című képek.
De nem csak az impresszionista festők, hanem a kitűnő komponista Maurice Ravel is itt van közöttünk. A „Lányka tánca” című kép láttán Ravel „Boleró”-jának az extázisig fokozódó utolsó ütemei jutnak eszembe.
Mennyivel kellemesebb érzés Kovács Jocóval, aki Renoir mai szeme, Ravel mai füle és az Ő műveivel együtt lenni, mint a jelenlegi kulturális kormányzat által preferált – általam semmiizmusnak nevezett – vackokat bámulni, sznob fapofával. Hála istennek – itt nem az ezoterikusok álarcát, viselő álműértőket látok, hanem mosolygó embereket, akik értik Jocó műveit és azok éppen ezért tetszenek is nekik.
Hölgyeim, Uraim! Nem kell szégyellni azt, hogy ami emóciókat indít el bennünk, azt szeretjük, az tetszik. Ez a művek befogadásának őszinte és ezért legmagasabb rendű módja.
Jocóval csaknem negyvenöt éve vagyunk barátok, úgy gondolom, hogy ez feljogosít arra, hogy ne rejtsem véka alá véleményemet munkáival kapcsolatban.
Véka nincs! – a véleményem, – mint hallhatták – igen jó! Kérem, amikor átböngészik Jocó barátom kiállított anyagát, ne csak nézzenek, hanem lássanak is. Lássanak, mert van mit!
Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a kedves Majoros házaspárnak, hogy nemcsak ezzel a kiállítással, de egész műkereskedői tevékenységükkel segítik a művészeket. Nagyvonalú mecénási magatartásukkal és jól vezetett galériájukkal az egész magyar művészetnek szolgálói és támogatói.
A kiállítást ezennel megnyitom.
Ifj. Imre István
Harcos Katalin
Világok születése
Kovács József festőművész tárlatmegnyitójára
Világok születése nyűgöz, ha nézlek.
Hangok festenek, és színek zenélnek,
mert képeid mélyén ott lüktet az élet,
s teremt ma új csodákat!
Látom a szellőt; szűzen, szemérmes szívvel,
az égen máris selymes nászfátylat mímel.
Kavarog, szerelmet vall, szavakban rímel…
meséd, íme, megárad.
Itt dáma lépdel dúsan aranyló hajjal,
kikötő éled, nyiladozik a hajnal,
majd fák merednek elénk csontkezű gallyal.
Merő varázs e tárlat!
Ott tűz lobog vörösen, falakra festve,
mert tekinteted a titkokat kereste.
Bíborba hajlik az ég felettünk este,
s lépni látjuk a fákat.
Minden ismert, és mégis, - szemeddel látva
ámultan nézünk megannyi furcsa tájra,
mit betölt kavargó létünk boldogsága.
A titok, már nem várhat!
Világok születése nyűgöz, ha nézlek.
Hangok festenek, és színek zenélnek,
mert képeid mélyén ott lüktet az élet.
Teremts hát további új csodákat!